Pillanatok az örökkévalóságban

Néha azon gondolkozom, hogy mily rohamosan változik társadalmunk... Csak fejemet kapkodom meglepődve időnként egy-egy újdonságon.  Bárhogy szeretném nem csupán szemlélője vagyok a történéseknek, hanem aktív részese is. Tapasztalom hogyan rendeződnek át  a társadalmi normák, válik értékesség, kívánatossá mindaz, ami azelőtt a teljes jelentéktelenség homályában lapult. Néha eszembe jut dédnagyanyám agyaggal tapasztott háza, kézzel szőtt és vart ruhái, egyszerű mindennapjai. Nem kellett rohannia a boltba és nem kellett tudnia, hogy éppen milyen divatstílushoz igazodjon. Nem nézett reklámokat, TV készüléke  sem volt, talán áram sem volt a lakásban. Egyszerűbb élete volt, pedig nem volt fürdőszobája, és hallani sem hallott uszodáról vagy szaunáról. A kenyeret kézzel dagasztotta és sütötte, nem kellett érte boltba mennie és így volt a hússal, tojással, ruhával, szappannal és mindennel. Teljesen önfenntartó volt! Arra gondoltam, hogy szegény „öreg-mama” mit gondolna a mostani világról, és

Forrás: http://www.otthon.hu/

Ahogy lépett, magas térdemeléssel, egyre közelebb került  ahhoz amiért jött. A patak közepén egy megfeketedett kád ücsörgött szájával felfelé bámulta a napot. Jó pár napja köszöngetett már így vízzel félig telve, várva a kellő alkalomra. Szüret idejére készíti a gazda, naponta locsolja, hogy majd  a ledarált szőlő levét felfogja benne. A szüret éppen úgy zajlott, mint régen. Az asszony előző nap kenyeret, kalácsot sütött, töltött-káposztát készített. A szüret reggelén összegyűlt a rokonság... Az asszonyok és a gyerekek szedték a fürtöket, a férfiak cipelték a szőlővel megtelt vedreket. Felváltva népdalokat énekeltek, néha mindannyian bekapcsolódva az éneklésbe.  Délben szalonnát sütöttek, kalácsot ettek és ha a gazda ügyes volt, akkor tavalyi bort is ihattak mellé. Este nagy asztal mellé ülve fogyasztották el a töltött-káposztát és kóstolták meg a ledarált szőlő levét. Az öreg hitt abban, hogy a bor mindig megőrzött valamit készítője lelkéből. Minden tőkét ismert, mintha gyermeke

Leonardo da Vinci: Ülő öregember Az öreg felállt, megpróbált kinyújtózni, de görnyedt háta nehezen engedett. Feleségére nézett, nem köszönte meg az ételt, csak szemével jelezte, hogy még mindig hálás az asszonynak, amiért az végzi szokásos, napi dolgát. Sok ideje éltek így együtt, nem számolgatták az éveket. Emlékszik, amikor először megpillantotta a lányt, valami furcsa szorítást érzett a melye tájékán. Úgy érezte, hogy angyal a lány, akit csak azért küldtek a földre, hogy megvidámítson minden vele találkozó lelket.  Derűs, kék szemei úgy mosolyogtak bele a világba, mint vidám kertre néző ablakok, melyek soha nem láttak gonoszságot. Elvarázsolta a lány, minden mozdulata magával ragadta, vidám nevetése úgy köszöntött be az életébe, mint  aratás idején az ebédet jelző harangok. Legszívesebben akkor, abban az első pillanatban feleségül kérte volna, de az illendőség megkívánta, hogy udvaroljon neki, eljegyezze és az eljegyzés után egy évvel feleségül vehesse. A lány 18 éves volt akkor,

Virradt! A nap először csak kikukucskált a dombok mögül, körülnézett, majd a harmatos füvön leereszkedve elért addig a kis házig, amelyben a két öreg élt. Megpördült a ház körül, majd mint valami kíváncsi gyerek beleskelődött az ablakon Nem sokat nézelődött, hiszen a két öreg már talpon volt, a szokásos reggeli kávéjukat kortyolgatták, fáradtságnak nyoma sem volt arcukon, nyugodtnak, szinte derűsnek tűntek. Az  A sszony haja szürke, kontyba kötve, szeme még őrizte fiatalsága titkát, de az arcán lévő ráncok jelezték: múlik az   idő. Térd alá érő kartonruhája úgy simult végig testén, mint ahogy őszi esték álmos kéksége ereszkedik alá. Lépései aprók, de biztosak, mintha minden mozdulatnak előre meghatározott célja és rendje lenne. Először a vékony szeletekre, kockánként a bőrig bevágott, szalonnát pörkölte meg, vidáman nézve, ahogy a szeletek megkunkorodnak, mint szárnyait bontogató kismadarak. Rutinos mozdulatokkal törte fel a tojásokat, mint aki álmában is, bármikor meg tudná ismételni

November 19-e lévén névnapomat ünneplem:)) Egy kicsit újra utánaolvastam a név jelentésének, veletek is megosztom, hogy miket találtam. Az Erzsébet név a héber Eliseba névből származik. Jelentése: Isten az én esküvésem A 14. századig a leggyakoribb női név, azóta is a legnépszerűbbek között volt. A 20. század végére kicsit visszaszorult, de még gyakori, a 2000-es években nem szerepel a 100 leggyakoribb női név között. Az Erzsébet név gyakorlatias gondolkodású, felelősségteljes, önálló személyiség kialakulást támogatja, aki nehezen viseli, ha megmondják neki, hogy mit tegyen, viszont tehetséges, rátermett vezető. Kész mások gondjain segíteni, de érdemes óvatosnak lennie, mert hajlamos arra, hogy túlságosan belefolyjon mások életébe. Fontos számára, hogy maga tartsa kézben a dolgait. Amikor a másokhoz vezető út a megértés és együttérzés, akkor nehezen találja meg a módját, hogy kifejezze magát.

Vincent van Gogh (eredeti nevén Vincent Willem van Gogh, 1853 - 1890 ) holland festőművész, a posztimpresszionizmus  egyik legnagyobb alakja. Pályája az emberi és alkotói szenvedés szélsőséges állapotait sűrítette magában. Az impresszionisták nem ismerték el és kinevették, de festészetében szinte minden eljövendő művészeti ág jeleit fel lehet fedezni. Azok közé a művészek közé tartozott, akiket csak haláluk után ismertek el.

Eugène Henri Paul Gauguin (1848- 1903) francia festő Van Gogh és és Cézanne mellett a posztimpresszionizmus  legnagyobb képviselője. Teljesen egyéni hangú festészet jellemzi, amelyre a tiszta színek használata, a különböző eredetű motívumok variálása a jellemző. Festményei mellett fametszetei is igen jelentősek.

Szeretett így  behunyt szemmel feküdni, végignyújtózva az ágyon… Mindenféle dolgok tolongtak elméje kapuja előtt… aznapi események jutottak eszébe… Szomorúan, szinte lemondással konstatálta, hogy ismét minden holnapra maradt: a kifizetetlen számla, a mosás, a mára betervezett tanulás… Haragudott magára. Haragudott, mert nap, mint nap ugyanazt játszotta el magával… “Majd holnap” gondolta, “majd holnap”. Aztán ahogy a holnap besétált az ajtón ő  újra bújócskázni kezdett. Úgy lopakodott a feladatok elől, mint riadt állat, ha érzékszervei veszélyt jeleznek. Nem tudta, hogy milyen veszély leshet rá, nem értette, pedig próbálta. Nem akarta elfogadni, hogy felelőtlen, más magyarázat után kutatott, mert ez előbbi túl profán lett volna. Próbálta elhessegetni magától  ezeket a gondolatokat. Nem akart elszomorodni, beleesni abba a tompultságba, amibe folyton bele szokott esni. Reménytelen próbálkozásnak tűnt. Ott feküdt elernyedt tagokkal, de a gondolatok, mint gyors áramkörök cikáztak agyá

Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok hallgatag. Két karomban gyermek vagy te hallgatlak. Két karodban átölelsz te ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem. 

Takáts Éva: Párba Néha az ember életéből kiválnak olyan momentumok, amelyek új irányt, lendületet adnak a dolgoknak. Van úgy, hogy egy pillantás, egy mélyen szántó tekintet mindent megváltoztat. Az élet nagy csodája volt az a pillantás is, találkozása két emberi tekintetnek. Egy februári, amúgy teljesen szokványos napon történt. Próbálom felidézni annak a napnak néhány részletét, de csak az a  barna szempár tér újra s újra vissza. Minden más valahol a felejtés homályába burkolózva várja szebb jövőjét. Szeretném megérteni  a Titkot, azt, ami két szempárt összekapcsol. Számtalanszor néztem idegen emberek, idegen férfiak szemébe: számtalan beteljesületlen lehetőség. Mi az az ősi ösztön, elemi erő ami addig hajt, amíg épp arra a szempárra rálelsz? Ha nem keresed is megtalálod, ha nem akarod is magához vonz. Hiába próbálom megérteni, hiába magyarázzák sokféleképp sokan. Vékony jégen táncoló feltevések csupán, nem enyém egy sem. Jó ha bizonyos dolgokat nem piszkol be a józan megérteni