Gondolatok az anyaságról
Mindig féltem az anyaságtól. Nehéz megmagyarázni, hogy pontosan mitől, melyik szegmensétől. Talán attól leginkább, hogy nem leszek képes meghozni majd a szükséges áldozatokat. Talán banálisnak - és most már megmosolyogni valónak tűnik számomra is- de attól tartottam, hogy éjszaka lusta leszek felkelni hozzá, hogy nem bírom ki majd ha ordít és még sorolhatnám... "Áldozatvállalás", valahogy mindig ezt a gondolatot asszociáltam az anyasággal. Amúgy biztosan nem véletlenül. Talán saját hozott dolgaim is erre csengenek rá, de mai társadalmunk visszhangjaiban sincs ez másként. Mindig az járt a fejemben, hogy miről kell majd lemondanom. A lemondás és felelősségvállalás súlyos előképe nem engedte meglátnom az ezek mögött sejlő örömöt és boldogságot. Aggódtam amiatt, hogy nem leszek képes megfelelni, hogy nem tudok majd 100%-ot hozni. Hogy nincs bennem elég szeretet és lemondás... Most, hogy gyermekem van mosolygok ezeken a dolgokon. Már tudom, hogy fölöslegesen aggód