Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2013

Gondolatok Istenről

Kép
Istenre gondolt... Ő is, mint általában az emberek, hinni akarta, hogy minden ami történik a mindenségben, nem csupán puszta véletlenek sorozata. Hinni akarta, hogy van valamiféle Gondviselés, ami vigyáz a mindenségre, mintegy a tenyerén tartva azt. Nem mint személyre gondolt Rá. Nem is mint mint olyanra, aki egy imádság hatására "lenyúl" az egekből és"elintézi" a dolgot. Nem tudta megfogalmazni, hogy hogyan, mi módon létezik, de hinnie kellett, hogy van valami, ami értelmet ad ennek a mókuskeréknek. Az élet Isten nélkül kilátástalannak tűnt, hiszen véges, és igazságtalan. Az élet Isten nélkül hiábavalóság. Az egyházak által "tanított" Istenben viszont nem tudott hinni. Úgy gondolta, hogy az egyház tanítása valamiféle nagyon egyszerű levonata a valóságnak. Nem hitte, hogy van valamiféle számonkérés az élet végén, sokkal inkább úgy gondolta, hogy tetteink következményei a jelenben hatnak, ugyanakkor jövőt is formálnak. Hitt abban, hogy egy rossz döntés

. Egy strandolás margójára.

Az elmúlt napok melege valahogy ráhangolt egy strandolós hétvégére. Mindenfelől jöttek a hírek, hogy ilyen, meg olyan lett a megújult városi stand, gondoltam magam is meggyőződöm róla. Annál is inkább örültem, mivel lelki szemeim előtt már megjelent a másfél éves, vízben pancsoló csemetém boldog arcának a képe... Na szóval rá is vettem az amúgy húzódzkodó párom, hogy vasárnap délelőtt vigyük le a kicsit a strandra, hadd örüljön. Végre eljött a pillanat! Villámgyors átöltözés után boldogan igyekszünk a legkisebb medence felé. Még útközben meggyőződöm róla, hogy minden rendben: a gyermek fején kalapka, teste napvédővel lekenve, úszógumi felfújva... Oda is érünk boldogan, mennénk is be, de a víz enyhén szólva sem kellemes. Semmi gond, megszokja a testünk, hiszen mások is boldogan lubickolnak. Veszem is a gyermeket, próbálom így is becsalogatni, úgy is, de hiába, mert bizony egyből mondja, hogy "nem tetszik". Nem bizony, és hiába próbálkozom szép szóval, kedve