Pillanatok az örökkévalóságban

Új időszak köszöntött be az életünkbe, kislányunk bölcsődés lett. Jó anyaként megpróbáltam felkészülni a változásra és természetesen őt is felkészíteni. Nem mondom, hogy nem sikerült, de vannak dolgok, amelyekre bármennyit is készülsz, mégis valahogy felkészületlenül ér. Kívülről nézni a dolgokat, mint egy kirakat ablakából, egészen más, mint mikor veled pörög a film, téged vesz a kamera.  Természetesen jó volt  tudni előre, hogy  jártak már előttünk ezen az úton, és az út járható. Rögös az eleje, de annál kellemesebb, amikor valóban elindulsz rajta. Most kezdem csak élvezni a pozitív hozadékait a dolgoknak. A lányom derűs, egyre ügyesebb és képzeljétek, még a bilire is ráül ordítás nélkül (ez aztán a változás:)). Nekem végre több szabadidőm van és ha minden igaz, akkor még magamra is jut egy kis idő. Mi  több kell, hogy ma jó napom legyen? Az ember boldogsága az ilyen röpke pillanatokból tevődik össze. Itt ülök és van időm  Írni. Természetesen most is lenne...

Mindig féltem az anyaságtól. Nehéz megmagyarázni, hogy pontosan mitől, melyik szegmensétől. Talán attól leginkább, hogy nem leszek képes meghozni majd a szükséges áldozatokat. Talán banálisnak  - és most már megmosolyogni valónak tűnik számomra is- de attól tartottam, hogy éjszaka lusta leszek felkelni hozzá, hogy nem bírom ki majd ha ordít és még sorolhatnám...  "Áldozatvállalás",  valahogy mindig ezt a gondolatot asszociáltam az anyasággal. Amúgy biztosan nem véletlenül. Talán saját hozott dolgaim is erre csengenek rá, de mai társadalmunk   visszhangjaiban sincs ez másként.  Mindig az járt a fejemben, hogy  miről kell majd lemondanom.  A  lemondás és felelősségvállalás súlyos előképe nem engedte meglátnom az ezek mögött sejlő örömöt és boldogságot. Aggódtam amiatt, hogy nem leszek képes megfelelni, hogy nem tudok majd 100%-ot hozni. Hogy nincs bennem elég szeretet és lemondás... Most, hogy gyermekem van mosolygok ezeken a dolgokon. Már t...

Testv érek voltak! Ez a  tény kitörölhetetlenül bevésődött lelkük apró zsigereibe, még akkor is ha olykor nem tulajdonítottak neki jelentőséget. Egy vérből valók voltak, nagyszüleik, szüleik azonosak, génjeik egy része is. Senkivel nem osztozhatnak közösebb sorsban. Ugyanazok a szabályok irányították életüket, ugyanazokat az értékek próbálták szüleik átadni nekik és ugyanazon hibák mentén folyt a nevelésük. Olyan elszakíthatatlan kötelék ez, amely életük utolsó másodpercéig megmarad, talán azon túl is... Az ember azt gondolná, hogy az idő, a távollét, gyűlölet, vagy harag képes eltörölni ezt a kötödést. Nem képes! Ugyanúgy, ahogy a szülő-gyermek kapcsolatot sem! Lehet az férges, de ugyanolyan erős marad romlottságában is. Ugyanúgy vágyjuk mindig a szeretetet azoktól, akik a legközelibbek számunkra. Ők a vérünk, génjeink egy részén osztozunk, szokásainkon, értékeinken is. Tulajdonságaink egy része, akár jó, akár rossz is légyen az, velük közös.  A testvér a legnag...

A tükörbe nézve méregette megváltozott önmagát, csípője kiszélesedett, pocakja megnőtt. Időnként meglepődve nézte ezt az ismeretlennek tűnő testet, pedig az övé volt. Új élet növekedett benne és ennek napról-napra láthatóbb jelei voltak. De nem csak teste változott meg, egész lénye megfeszülten figyelt és készült. Figyelt a jelekre, készült az anyaságra. A kis lény létezésének egyre érezhetőbb jeleit küldte. Délelőttönként csak ketten voltak otthon, ilyenkor igyekezett kihasználni a nyugodt perceket... Időnként beült a hintaszékbe, pocakjára tette kezét és figyelt. Nem is gondolta volna, de ezen  órák alatt  mély tapasztalatokat szerzett.  Félt! Félt attól, hogy nem sikerül majd jó anyának lennie. Félt attól, hogy nem tud majd önzetlenül és teljes odaadással gondoskodni kislányáról. Félt attól, hogy ugyanazokat a hibákat követi majd el, amiket az anyja is elkövetett. Önmagától félt a legjobban, hogy nem tud majd olyan lenni, amilyen szeretne. Ez az érzés örök ...

Ha beszélni tudnék elmondanám neked, mindazt, mit egyelőre csak   érzetek, illatok és indulatok kusza halmazából hámozgatok ki. Nézlek és önmagamat látom… önmagam benned. Még nem tudom ki vagyok, várom, hogy meghatározz…   Nem tudom   ki lehetsz te? Életem része, maga az életem...   Úgy függök, mint levél a fán. Ha szél sodorna el holtan hullanék a sárba, lassan temetne el a múló idő. Betakarsz ha fázom, etetsz ha éhezem. Sírok ha sírsz és együtt nevetek veled... Önmagadból való vagyok, lényed része s te vagy az Életem. Életed vagyok én, drága kerted, kicsi kincsed, drágaköved, kincsesládád… Vigyázol rám, mert gyermeked vagyok, mindörökre.

Ahogy az évek telnek, egyre inkább az az érzésem, hogy felgyorsul az idő és úgy rohan el felettünk, mint, ahogy a felhők vonulnak tavasszal az égen. Körbenézel és már nem vagy az a gyermek, aki a pályán rúgta a labdát, sem az a kislány, aki anyja cipőiben klapfog.  Az a kamasz sem vagy már, aki későn ér haza a bulizásból, vagy aki egy regényt olvasva éri meg a reggelt. Lassan az a férfi vagy nő vagy, akinek a gyerekek “csókolom”-ot köszönnek az utcán és akit a fiatalok már nem mernek visszategezni. Telik az idő, mint táltos paripa repül velünk és szempillantás alatt száll vele együtt minden . Ahogy telik az idő, egyre megfontoltabban vágok neki a újnak és egyre átgondoltabb döntéseket hozok. Ahogy telik az idő, nem vágok neki a messzeségnek, nem intek le kocsikat az úton és nem feltétlenül újabb kihívásokra vágyom. Egyre kevesebb dolog lesz, ami lelkesít és egyre több értelmet nyernek a régi dolgok. Ahogy telik az idő sokkal többet gondolok a múltra és értékkel bír, minden ami meg...

  Kép forrás: Gaby (www.kenguru.hu) Napjaink modern társadalmában egyre inkább elterjedt a házasság nélküli együttélés. Számtalan érvelés támasztja alá, hogy miért jobb, kívánatosabb az együttélés ezen formája, mint  a hagyományos  házasság. Valamiért elterjedt lett az a meglátás, ami a házasság intézményét egy papírral azonosítja, amely nehéz kötelességeket ró a benne élő felekre és ami rabságban tartja őket, ha netán szabadulni akarnának. Valamiért már az elején benne van a pakliban, hogy mi lesz ha nem megy, ha nem jön össze a dolog? Már előre bebiztosítjuk magunk a bonyodalmaktól mentes szakításra. A mai világ által diktált tempó gyors, ideges rángatózások tarkítják és aki követni akarja, annak ébernek kell lennie a változásra. A legjobbat akarjuk a legjobb áron és ha jobbat kapunk jobb áron, hamar dobjuk el a régit. Miért lenne ez más amikor a kapcsolatainkról van szó? Megtanuljuk a fogyasztói társadalom által diktált tempót és remekül ismételjük minden élethel...