Elröppenő álom...
Fülöp Miklós: Ablak Irodája ablakából kinézve a tejszerű ködbe burkolódzott eget látta, amelybe a szomszéd torony órája úgy lógott bele, mintha felülről láthatatlan szalagok tartották volna. Egy hajdan jobb időket látott italos üveg árválkodott az ablakpárkányon, mintha azon gondolkozna, hogy ugorjon-e, vagy maradjon. Maradt! Napok, vagy talán hetek óta állt már ott, nem siettette semmi. Amúgy is minden ólomlábakon vánszorgott, s a délelőtt köszvényes, hajlott háttal köszöntött rájuk ismét. Nem volt nagy iroda, szép, sőt rendezett sem. A helyhiány miatt a földön sorakoztak az amúgy polcra szánt dolgok. A kábelek hosszan tekergőztek, a padlószőnyeg helyenként felkunkorodott, a nyitott ablakon pedig úgy szálltak ki az álmok, mint ősszel elröpülő madarak. Csak a számítógép billentyűjének kattogása zavart bele néha a csendbe. Egy-egy billentyű néha beragadt nagy odafigyelést igényelve a gépelni vágyó részéről. Mindenki szöszölt valami fölött. Jelentés...