Pillanatok az örökkévalóságban

Ha úgy tudnék írni, ahogy a lelkem megrezzen  egy-egy jó zene ritmusára... Ha csak a töredékét le tudnám írni... De nem tudom, mert a zenét nem lehet leírni. Próbálkozni lehet ugyan, de csak valami torz hasonmása a valóságnak.  Most szól a zene, már legalább ötödjére ugyanaz, hiszen megunhatatlan. A lelkem ugrabugrál és a kezem ritmusra üti a billentyűket.  Szép napot mindenkinek! 

Biztosan mindannyiunk számára ismert a “Boldogan éltek, míg meg nem haltak…” kifejezés, amellyel a népmesék szoktak zárulni.  A romantikus filmek is valahol ott szoktak véget érni, ahol a legnagyobb a boldogság, és nem igazán mesélnek arról, hogy mi történik azután.  A szerelem megtapasztalása azt hiteti el, hogy amit átélünk egyedi és megismételhetetlen, csak a mienk, és örökké tart majd. A szerelmesek, amikor a jövőre gondolnak, csak a boldogság perceit látják. Amikor a szerelem  kivándorol az életünkből,  mintha felhőről zuhannánk a végtelenbe…Nem tudjuk hová érkezünk, mi vár ránk, milyen veszélyekkel nézünk szembe. Zuhanás közben két lehetőségünk van:  elengedjük egymás kezét és külön-külön érkezünk a “valóságba”, vagy egymásba kapaszkodva.  Amikor az együttélés során szembetaláljuk magunk a mindennapok gondjaival: lakhatás, megélhetés, munkahelyi elvárások, gyermekek vállalása, nevelése, és az ezzel járó nehézségek, bizony nem vagyunk könn...

Amikor a szerelem kibandukolt az életemből, szépen, lassan, alig észrevétlen, én épp téged kerestelek valahol… Közben féltem, hogy megtalállak. Téged kerestelek, vagy inkább benned azt, aki lehettél volna. A nyitva felejtett ajtón tétovázva ment ki... Mi közben csak azon veszekedtünk, hogy az ajtót ki hagyhatta nyitva... Soha nem derül ki. Én azt mondtam, te voltál, te pedig az én szememre vetetted.    Azon a napon ott maradtunk, dideregve. Hideg, huzatos lelkünk felmelegíthetetlenül maradt bennünk. Fogvacogásunk zaja elvert minden szelíd suttogást. Egy idő után már vacogni sem tudtunk, nyüszíteni sem, csak némán, jégbe fagyott szoborként álltunk egymás mellett. Akkor vettük észre, abban a percben, hogy nyitva az ajtó… Az ajtó rég nyitva volt már és messze járt ki kisétált rajta… A nyomok is elvesztek már... Jégszobrunkba fagyva akaratlanul is mereven álltunk, felszegett fejjel, dacosan, büszkén. Az olvadás után rongyként hulltunk össze. A huzat még egy ideig a bordá...

Ahogy az évek telnek, egyre inkább az az érzésem, hogy felgyorsul az idő és úgy rohan el felettünk, mint, ahogy a felhők vonulnak tavasszal az égen. Körbenézel és már nem vagy az a gyermek, aki a pályán rúgta a labdát, sem az a kislány, aki anyja cipőiben klapfog.  Az a kamasz sem vagy már, aki későn ér haza a bulizásból, vagy aki egy regényt olvasva éri meg a reggelt. Lassan az a férfi vagy nő vagy, akinek a gyerekek “csókolom”-ot köszönnek az utcán és akit a fiatalok már nem mernek visszategezni. Telik az idő, mint táltos paripa repül velünk és szempillantás alatt száll vele együtt minden . Ahogy telik az idő, egyre megfontoltabban vágok neki a újnak és egyre átgondoltabb döntéseket hozok. Ahogy telik az idő, nem vágok neki a messzeségnek, nem intek le kocsikat az úton és nem feltétlenül újabb kihívásokra vágyom. Egyre kevesebb dolog lesz, ami lelkesít és egyre több értelmet nyernek a régi dolgok. Ahogy telik az idő sokkal többet gondolok a múltra és értékkel bír, minden ami meg...

  Kép forrás: Gaby (www.kenguru.hu) Napjaink modern társadalmában egyre inkább elterjedt a házasság nélküli együttélés. Számtalan érvelés támasztja alá, hogy miért jobb, kívánatosabb az együttélés ezen formája, mint  a hagyományos  házasság. Valamiért elterjedt lett az a meglátás, ami a házasság intézményét egy papírral azonosítja, amely nehéz kötelességeket ró a benne élő felekre és ami rabságban tartja őket, ha netán szabadulni akarnának. Valamiért már az elején benne van a pakliban, hogy mi lesz ha nem megy, ha nem jön össze a dolog? Már előre bebiztosítjuk magunk a bonyodalmaktól mentes szakításra. A mai világ által diktált tempó gyors, ideges rángatózások tarkítják és aki követni akarja, annak ébernek kell lennie a változásra. A legjobbat akarjuk a legjobb áron és ha jobbat kapunk jobb áron, hamar dobjuk el a régit. Miért lenne ez más amikor a kapcsolatainkról van szó? Megtanuljuk a fogyasztói társadalom által diktált tempót és remekül ismételjük minden élethel...

Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok hallgatag. Két karomban gyermek vagy te hallgatlak. Két karodban átölelsz te ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem. 

Takáts Éva: Párba Néha az ember életéből kiválnak olyan momentumok, amelyek új irányt, lendületet adnak a dolgoknak. Van úgy, hogy egy pillantás, egy mélyen szántó tekintet mindent megváltoztat. Az élet nagy csodája volt az a pillantás is, találkozása két emberi tekintetnek. Egy februári, amúgy teljesen szokványos napon történt. Próbálom felidézni annak a napnak néhány részletét, de csak az a  barna szempár tér újra s újra vissza. Minden más valahol a felejtés homályába burkolózva várja szebb jövőjét. Szeretném megérteni  a Titkot, azt, ami két szempárt összekapcsol. Számtalanszor néztem idegen emberek, idegen férfiak szemébe: számtalan beteljesületlen lehetőség. Mi az az ősi ösztön, elemi erő ami addig hajt, amíg épp arra a szempárra rálelsz? Ha nem keresed is megtalálod, ha nem akarod is magához vonz. Hiába próbálom megérteni, hiába magyarázzák sokféleképp sokan. Vékony jégen táncoló feltevések csupán, nem enyém egy sem. Jó ha bizonyos dolgokat nem piszkol be a józan ...