A napokban egyre gyakrabban tör rám a felismerés, hogy rossz helyre születtem, rosszkor. Ne értsetek félre, szeretem az otthonom, igazán jó hely lehetne... Az is! Ezt megerősíteni látszik az a tény is, hogy egyesek már-már szemtelen magabiztossággal készülnek új értékeket teremteni. A talpraesettség, mint legfőbb erény emelkedik ki mindenek közül. A boldogulni vágyás, úgy űzi a legtöbb halandót, mint vadász a vadat. Lúzernek számít mindenki, aki nem gazdag, híres, vagy, akinek nincs hatalma. Ilyen világot élünk. A köpönyegforgatóra azt mondjuk, talpraesett, a hazugra meg, hogy jó diplomata. Ha végiggondolom a dolgot evidens, hogy én a lúzerek csoportjába tartozom. Most hirtelen nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek ezen? Inkább sírok. Siratom a valóra nem vált álmokat és a be nem járt utakat... Siratom, mint ahogy siratja az ember azt, amit elveszít, vagy azt, ami soha nem lehet övé. Lúzer vagyok, és ha szigorú értelemben veszem a lúzerséget, be kell ...
Megjegyzések
Ölelés,
Erika