2012. február 26., vasárnap

Gondolatok az anyaságról

Mindig féltem az anyaságtól. Nehéz megmagyarázni, hogy pontosan mitől, melyik szegmensétől. Talán attól leginkább, hogy nem leszek képes meghozni majd a szükséges áldozatokat. Talán banálisnak  - és most már megmosolyogni valónak tűnik számomra is- de attól tartottam, hogy éjszaka lusta leszek felkelni hozzá, hogy nem bírom ki majd ha ordít és még sorolhatnám...  "Áldozatvállalás",  valahogy mindig ezt a gondolatot asszociáltam az anyasággal. Amúgy biztosan nem véletlenül. Talán saját hozott dolgaim is erre csengenek rá, de mai társadalmunk   visszhangjaiban sincs ez másként.  Mindig az járt a fejemben, hogy  miről kell majd lemondanom.  A  lemondás és felelősségvállalás súlyos előképe nem engedte meglátnom az ezek mögött sejlő örömöt és boldogságot. Aggódtam amiatt, hogy nem leszek képes megfelelni, hogy nem tudok majd 100%-ot hozni. Hogy nincs bennem elég szeretet és lemondás...

Most, hogy gyermekem van mosolygok ezeken a dolgokon. Már tudom, hogy fölöslegesen aggódtam annyit. Az anyaság számomra eddig elképzelhetetlen dolgokat hozott. Egyre inkább megismerem magam általa. Vannak gyengeségeim, biztosan nem tudom a 100%-ot hozni, de már nem is akarom annyira. Időnként türelmetlen vagyok (ez személyiségem sajátja), de eddig ismeretlen részeket kezdek felfedezni önmagam számára,  önmagamban. A róla való gondoskodás boldogságát. Nem tudom szavakba önteni, félek, közhelyesnek tűnne. Legyen annyi elég, hogy az öröm százszorta nagyobb, mint minden lemondások kellemetlensége. Tulajdonképpen nem is tűnik áldozatnak, sokkal inkább ajándéknak. Nem győzök elégszer hálát adni érte.  Most, talán ezredjére, de még egyszer megteszem.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...