2011. június 25., szombat

Kányádi Sándor: Viseltes szókkal

Kamarás Kata: Falusi család
vannak vidékek ahol a szerelem
akár a harmat az árnyékos helyen
tavasztól őszig őrizgeti magát
szerény hasonlat de illik rám s terád
félszeg is mint az iménti asszonánc
de időt-jelző mint arcunkon a ránc
vannak vidékek ahová nehezen
vagy el sem ér a környezetvédelem
kimossák sóid kasza is fenyeget
csupán a harmat táplálja gyökered
tisztások széle északos vízmosás
ha annak vennéd hát legyen vallomás
vannak vidékek ahol csak úgy lehet
megmaradnunk ha kezemben a kezed
és a viseltes szónak is hamva van
ha félárnyékban s ha nem is boldogan
száríthat szél és süthet hevet a nap
míg a harmatból egy csöppnyi megmara
d

Díj

Ma ez a meglepetés várt rám, Józsitól kaptam. Igyekszem továbbadni az arra érdemeseknek.

2011. június 22., szerda

Egyetlen pillanat

Behunyta szemét. Egy percre szerette volna kizárni az állandóan feléje nyújtózó világot.  Mindannyian,  a főnöke, az anyja, a férje, a gyerekei ... mind akartak valamit. Még az az idegen koldus az utcán, az is remélte, hogy megszánja.  Az egész világ feléje nyújtotta kezét és részt kért  magának.  Próbált nem gondolni Rájuk, mindazokra, akik életének valahogyan részeivé váltak. Csupán pár percre vágyott, pár percre, amit önmagéért élhet. Behunyt szemmel próbált nem gondolni az előtte tornyosuló határidőkre,... Próbált eltávolodni azoktól a gondoktól, amelyek naponta égették lelkét. Nem érdekelte, hogy ezen gondok nélkül örömeitől is egyre távolabb kerül... Úgy akart lenni csak, mint a muskátlik az ablakában, ösztönösen, nem aggódva a holnap történései miatt. Úgy akart lenni, mint egy darab fa, kő, márvány... Nem lehetett! Még élt, lélegzett, gondolt... még lüktetett ereiben a vér. Valami belül lökött egyet rajta.
Kinyitotta  szemét... Élete merevedett ki e pillanatban, mint filmkocka, ha megszűnik pörögni. E mozdulatlan csendben őrizgette lelkét egyetlen pillanatra. Amint a pillanat elmúlt megszűnt a fájdalom is. A pörgés enyhített minden hiányt. Miért gyötörné hát magát hiába?

2011. június 17., péntek

Szárnyak...

Gyermekeinket ajándékba kapjuk. Velünk vannak, aztán elrepülnek... Segíthetünk nekik szárnyakat növeszteni, megmutathatjuk a repülést, de nem repülhetünk helyettük. Amikor szárnyukra bocsátjuk őket lélegzetvisszafojtva várjuk, hogy mi történik majd. Lessük az első szárnycsapásukat, életük első független lépéseit... Olykor fájhat, hogy már nincs szükségük ránk... Félhetünk attól, hogy nem tanultak meg mindent... vagy, hogy nem bizonyulunk elég jó tanítónak. A hibák elkerülhetetlenek!  Sokan féltik gyermekeiket a repüléstől, ezért inkább lenyesegetik a szárnyaikat. Mások arra hivatkoznak, hogy veszélyes megismerni az újat, hiszen a világban mindenütt csapdák várnak. 
Bizalmatlanok, nemtörődők vagy szeretve féltők, a végtermék ugyanaz: törékeny szárnyú madár, aki túl hamar, túl későn, vagy soha nem repül el.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...