2010. december 25., szombat

Új fényképezőgép

Az angyal új fényképezőgéppel lepett meg minket. Íme néhány kép...

A szeretet színei

Karácsony a szeretet ünnepe. A szokásos Karácsonyi képek helyett néhány kép a mindennapok szeretetéről...


2010. december 18., szombat

Levél az Angyalhoz!


A kép forrása: http://rongybabak.blogspot.com
Kedves Angyal!

Sok idő telt el mióta nem hiszek benned. Sok idő, mióta könnyes szemmel bizonygattam, hogy mégis létezel és az ajándékokat te hozod. Elszállt az idő,  el azóta mióta ártatlan szemekkel, az ablakon kilesve vártalak. Mindig láthatatlanul jöttél, talpad nem hagyott nyomott. Szárnyad hangtalanul suhogott, ahogy  tovaszálltál a házunk felett, csak sejtettük, hogy ott lebegsz valahol a fehérségben.
Most felnőttként várlak és e várakozásban levelet írok neked.
Bocsásd meg az eltelt éveket, hogy gyermeki ártatlanságom romjain lépdelve elfelejteni látszom egykori álmaim. Ha erre jársz ne felejts el bepillantani az ablakunkon... Majd fahéjillatú mézeskaláccsal várunk... Ajándékozz meg minket ismét... Hozd el minékünk a Csodát, Őt kire várunk. Szavak nélkül, hangtalanul, időnként hitetlenül de még remélve bízom Benned. Hozz áldást, mosolyt és örömet. Hozz enyhülést a szenvedőnek. Hozd el Őt, a Gyermeket, akire rég várunk és akire rég vár a világ. És hozd el nekünk őt, aki a mienk.
Sokat kérek és nem érem be kevesebbel!

2010. december 15., szerda

Egy születésnap margójára

Ahogy az évek telnek, egyre inkább az az érzésem, hogy felgyorsul az idő és úgy rohan el felettünk, mint, ahogy a felhők vonulnak tavasszal az égen. Körbenézel és már nem vagy az a gyermek, aki a pályán rúgta a labdát, sem az a kislány, aki anyja cipőiben klapfog.  Az a kamasz sem vagy már, aki későn ér haza a bulizásból, vagy aki egy regényt olvasva éri meg a reggelt. Lassan az a férfi vagy nő vagy, akinek a gyerekek “csókolom”-ot köszönnek az utcán és akit a fiatalok már nem mernek visszategezni.
Telik az idő, mint táltos paripa repül velünk és szempillantás alatt száll vele együtt minden.
Ahogy telik az idő, egyre megfontoltabban vágok neki a újnak és egyre átgondoltabb döntéseket hozok. Ahogy telik az idő, nem vágok neki a messzeségnek, nem intek le kocsikat az úton és nem feltétlenül újabb kihívásokra vágyom. Egyre kevesebb dolog lesz, ami lelkesít és egyre több értelmet nyernek a régi dolgok.
Ahogy telik az idő sokkal többet gondolok a múltra és értékkel bír, minden ami megmaradt belőle. Egyre jobban hasonlítok a szüleimre… Ugyanúgy zsémbelek, ugyanúgy fázik a lábam és hozzád bújom, ha melegedni vágyom. Ahogy telik az idő egyre közelebb kerülök hozzád, mert egybeolvadt életünk már nem tudom szétválasztani. Nem tudok félként tovább élni, mert már tapasztaltam, hogy milyen az egész.
Ahogy telik az idő… Az idő telik! A táltos szalad, új mezőkre lel, belső parázs hajtja, mindig messzebb. Ez a világ egyre kevésbé lesz a mi világunk, nálunk fiatalabbak jönnek, akik majd meghódítani vágyják. Mi meghódítottuk már, időnként fanyar ízekkel a szánkban mentünk tovább, tettük a dolgunk. Még mindig tesszük, mert a világot meghódítani vágyóknak még szüksége lehet ránk.  
Csendesen lelkemben összekulcsolt kézzel kérem az én Istenem… csak magamban, mintha félnék attól, hogy ha kimondom elszáll. De te tudom, hogy tudod szavak nélkül is…

Boldog születésnapot kedvesem!

2010. december 13., hétfő

Vergődő akarat


Egy megfelelő szó, mondat, kifejezés után kutatott. Szeretett volna megszólalni, valami kedveset, vigasztalót mondani, de mint általában, most sem jutott eszébe semmi. Csak nézte azt a másik arcot, éjfekete szemeit, a szeméből induló cseppeket.. Lesütött szemmel állt, mintha szégyellte volna szótlanságát. Érezte, hogy mondania kéne valamit, az agya őrülten kalapált  keresett, kutatott… de semmi. Úgy ülte meg a némaság, mint üres káposztáshordóban a csend. Ismerősként köszöntött rá a szituáció, minden porcikájában ott terpeszkedett már. Kéne valamit mondani, tenni,, de ő nem mond, tesz semmit. Csak a “kéne” jár az eszében.

  Megfelelni - kisgyermek kora óta a legfontosabb törvényként vésődött be elméjébe az érzés. Megfelelni, beolvadni, elvegyülni. Jó, szófogadó gyermeknek lenni, nemlázadó kamasznak, komoly, kimért felnőttnek. És most itt áll szótlanul, belesülve a leckébe. Talán ha nem akarná annyira, talán ha nem figyelne arra, ami ő, hanem csak arra, ami a másik. Képtelen volt megtenni, görcsös akarásban kizárta a világot, egyetlen főszereplőjévé vált maga által kreált valóságnak. Sajnálta a kimondatlan szavakat, amik megfogalmazódtak lelkében és soha utat nem törtek maguknak kifele. Sajnálta szürke kis életét, amelyben minden olyan rendben sorakozott, mint tisztességes boltok polcain az árú. Sajnálta elmúló napjait, amelyek úgy hagyták el, hogy semmit új dolgot nem tudtak meg róla. Sajnálta életét, mert tudta, hogy vége lesz és semmi olyanra nem tud majd emlékezni, ami nagyszerűen csodálatos lett volna. Életében minden átlagos volt, középszerű, majdhogynem unalmas. A napok úgy mentek és jöttek, hogy észre sem vette, hogy váltják egymást. Mintha mindig ugyanaz ment volna el és másnap változatlanul tért volna vissza. 
Elbújt a világ elől, talán önmaga elől is. Pillangóként élt egy ócska bábban. Félt repülni, féltette törékeny szárnyait, fátyolos testét… Félt megmutatni a világnak önmagát, mert még mindig abban a bábban élt, amibe annak idején begubódzott. Önmagáról felidézett emlékeiben még szárnyatlanul, araszolva fúrt utat a felszín felé. Nem hitte el, hogy pillangóvá változott és kitárhatja szárnyait a repülésre. Nem hitte, pedig elméje tudta.

A szemébe nézett, nem tudott szólni, pedig szeretett volna. Elfogta a kétségbeesés. Mint kelepcében vergődő állat, mely nyüszíteni készül, de utolsó pillanatban nem jön  ki hang a torkán, csak állt bambán, homloka merő görcsbe rándult. Szeme végigsiklott a másik arcán, először csak felületesen, elnagyolva, aztán tekintete a másik szempárba kapcsolódott.  Önmagát látta visszatükröződni.. Elveszett önmagához vélt visszatérni, oda, ahhoz, akit rég keresett.

Sok idő múltán talált rá csak az Igazságra. Sok évnek kellett eltelnie míg megtanulta , hogy önmaga felé az út, sohasem másokon keresztül vezet, viszont ha elindul önmaga felé, végül mindig másokhoz érkezik meg.

2010. december 6., hétfő

Néhány érdekesség a macskáról

 


A macska körülbelül 10 000 évvel ezelőtt kezdett az ember társaságában élni, háziasításának ábrázolása mintegy 4000 éve  Egyiptomban történt;
A macskák több mint százféle hangjel és testbeszéd segítségével kommunikálnak, mint például nyávogás („miaú”), csiripelés, dorombolás, fújás, morgás;
  
A macska sok kultúra legendáiban és mítoszaiban tölt be jelentős szerepet, az egyiptomiak, a kínaiak és a vikingek ősi történeteiben is szerepel;
  Számos ősi vallás szerint a macskák felemelkedett lelkek, melyek az emberek társai vagy vezetői, minden dolgok tudói, akik azért hallgatnak, hogy ne befolyásolják pártfogoltjaikat. Egyes hiedelmek szerint hatodik érzékkel rendelkeznek, képesek a lelkek, a szellemek és a gonoszság észlelésére;
 Egy ősi keleti legenda szerint a macska az oroszlán tüsszentéséből született, Noé bárkáján;
 A közhiedelem szerint a macskáknak kilenc életük van. A szívósságukra vonatkozó elismerés alapja az az észrevétel, hogy a macskák néha látszólag megfeledkeznek létfenntartási ösztönükről, és hogy túlélnek olyan zuhanásokat is, amelyek más állatok számára feltehetőleg végzetesek lennének;
 A macskák más állatokhoz képest meglehetősen sok időt töltenek alvással, különösen idősebb korukban. A napi alvásigényük körülbelül 12-16 óra, de átlagosan 13-14 órát alszanak, némelyikük azonban akár napi 20 órát is képes alvással eltölteni;
 A macskák mája az emberekénél vagy a kutyákénál kevésbé hatékonyan méregteleníti a szervezetet, így csak korlátozott védelmet nyújt. Az emberi ételek egy része mérgező a macskákra nézve; ilyen például a csokoládé, amelyben a kakaófő alkaloidja, a teobromin okozhat mérgezést.
 Forrás: Wikipédia

2010. december 4., szombat

Együttélés vagy házasság?

 
Kép forrás: Gaby (www.kenguru.hu)
Napjaink modern társadalmában egyre inkább elterjedt a házasság nélküli együttélés. Számtalan érvelés támasztja alá, hogy miért jobb, kívánatosabb az együttélés ezen formája, mint  a hagyományos  házasság. Valamiért elterjedt lett az a meglátás, ami a házasság intézményét egy papírral azonosítja, amely nehéz kötelességeket ró a benne élő felekre és ami rabságban tartja őket, ha netán szabadulni akarnának. Valamiért már az elején benne van a pakliban, hogy mi lesz ha nem megy, ha nem jön össze a dolog? Már előre bebiztosítjuk magunk a bonyodalmaktól mentes szakításra. A mai világ által diktált tempó gyors, ideges rángatózások tarkítják és aki követni akarja, annak ébernek kell lennie a változásra. A legjobbat akarjuk a legjobb áron és ha jobbat kapunk jobb áron, hamar dobjuk el a régit. Miért lenne ez más amikor a kapcsolatainkról van szó? Megtanuljuk a fogyasztói társadalom által diktált tempót és remekül ismételjük minden élethelyzetünkben.
Nem ítélkezem, csaj sajnálkozom. Sajnálom szegény önmagunk, kik áldozatai vagyunk egy illúziónak.

Vajon dédszüleink mit hittek, amikor kimondták “holtomiglan-holtodiglan”? Mit hittek, amikor legelőször hullt le a lepel az örök boldogság látszatáról? Vajon gondoltak-e arra, hogy jó lenne kilépni, elmenni, elválni? Áldozatok voltak, házasságuk rabjai?!

Megváltozott minden! Boldogabbak lettünk??? Boldogabb‑e a mai ember, aki önmagát megvalósítva, sikeres életét éli? Boldogabbak vagyunk, kik lecseréljük életünk megunt tárgyait, emlékeit, szerelmeit? Boldogabbak, kik nem akarjuk a szenvedést és ha tapasztaljuk úgy lépünk ki belőle, mint rossz cipőből lép ki ember? Milyen áron jutunk a boldogsághoz... és vajon megérkezünk-e? 
cs.e
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...