2011. július 12., kedd

Becsületesség = lúzerség ?


Néhány hete történt, baráti társaságban a beszélgetés arra terelődött, hogy mit ér az ember, ha becsületes és hogy ebben a becstelen világban megéri-e egyáltalán becsületesnek lenni? Mivel mindannyiunknak volt valamilyen tapasztalata, véleménye a témával  kapcsolatban és ezek nem feltétlenül fedték egymást, csakhamar parázs vita alakult ki köztünk. Úgy másfél óra telt el különböző érvek, gondolatok vívtak ádáz csatát egymással, anélkül, hogy a végén győztest avathattunk volna. Nagyjából mindenki maradt a saját „hite” mellett. Én is, de ...  És ez a „de”, mint keserű szájíz, azóta is kísér.
Azt hiszem, hogy természetemből és neveltetésemből adódóan idealista vagyok. Egyszerű, dolgos szülők gyermekeként nőttem fel, mindig azt hallottam otthon, hogy csak az szegény, aki nem szeret dolgozni. Szüleim azt tartották, hogy aki becsületesen dolgozik, az nem nélkülöz, hiszen a legszükségesebbeket két kezük munkája biztosítja. Természetesen ezekről a „legszükségesebbekről” megoszlanak a vélemények. Mi az, amire az embernek alapvető szüksége van és mi az a határ, ami a szegénységet elkülöníti a tisztes megélhetéstől? Szüleim,  egyszerű emberek lévén arra gondoltak, hogy elsősorban az a szegény, akinek nincs mit ennie, illetve nincs megfelelő otthona. Naiv hozzáállás belátom, a józan paraszti ész már csak ilyen. Én is ezt örököltem tőlük, ezt szívtam az anyatejjel  együtt magamba. 
Most pedig szemlélem változó világunkat... Szemlélem és próbálok otthonosan mozogni benne. Bárhogy is nézem a szó szoros értelmében nem számítok szegénynek: van mit ennem és férjem jóvoltából laknom is van hol. Viszont nincs autónk, hétvégi házunk, sem bankba letett pénzünk... Gyereket várunk, még nem született meg, de már előre aggódunk amiatt, hogy hogyan tudjuk majd biztosítani számára azt, amit a társadalom elvár tőlünk. Lassan a társadalom elvárásai sajátjainké válnak... Drága játékok, jó óvoda, iskola, különórák... Egyetem, autó, lakás... Aggódom, hogy majd a gyermekem ezek fényében fog megítélni és csak azt látja majd, hogy a környezetének ez megvan...
Ezeket végiggondolva nem csodálkozom azon, aki gúnyosan mosolyog rajtam miközben naponta milliókat keres. Mosolyog, amikor lát munkába rohanni reggel... Amikor örömmel újságolom, hogy befizettem egy olcsó nyaralásra...  Mosolyog számára szegényesnek és szerencsétlennek tűnő kis életemen. Nem érti, hogy hogyan tudok így élni, hogy hogyan lehet érdemes így élni? 
Eddig én is mosolyogtam. Mosolyogtam őt, akinek mindene megvan és még sincs semmije. Mosolyogtam, amikor láttam, hogy hajszolja azt, ami nem adhat számára soha boldogságot, mégis boldogságot csak attól remél. Kicsit lesajnálva, kicsit gúnyosan és néha kicsit  irigykedve mosolyogtam meg. Hittem, hogy egyszerű életem ellenére többem van. Most ezt a hitemet próbálták elvenni tőlem. Mondták, hogy tévedésben élek... A becstelen épp oly nyugodtan fekszik le este, lelkiismerete nem vádolja.  Nyugodtan alszik  és nyugodtan nyaral a Bahamákon...  Azt is mondták, hogy csak a magamfajta csitítja amúgy lázadni vágyó lelkét azzal, hogy jobb becsületesnek lenni. Könnyebb így belenyugodni abba, hogy a javak igazságtalanul vannak elosztva és egyesek furfang, ravaszság és egyéb okok folytán többet birtokolnak. Mert hát az evidens, hogy nem a munka mennyisége/minősége és nem is a tudás alapján "osztogatnak".
Marad a keserű szájíz! Mert bármit is higgyek csak ott marad a kétely is...

11 megjegyzés:

Erdő írta...

Drága Csukim :)
Minden embernek más és más jelent értéket. Van akinek úgy teljes az élete, hogy ki sem mozdul a szülőfalujából egész életében és kimondhatatlanul boldog. Néha komolyan irigyelem ezeket az embereket, mert egyszerű és szép dolgok okoznak nekik örömöt – a napsütés, a vidék csendje, a béke, a nyugalom és még sorolhatnám.
Fejlődésünk szempontjából viszont jó ha vannak olyan emberek akik sokkal többet szeretnének, legyen szó itt pénzről, tudásról, stb., hisz ez viszi előrébb a világunkat.
Nem számít, más mit gondol, csak az, amit Te.
Te úgy éld az életed, ahogy neked a legteljesebb, amiben – ha korlátok is vannak – meg tudod valósítani Önmagad. Nem kell nekünk minden utat bejárnunk, csak egyet, de azt jól.
A legfontosabb dolgunk itt a Földön, hogy saját feladatunkat végezzük. Mikor tudod azt, hogy a saját utadat járod, hogy a saját munkádat végzed?
- ha szereted amit csinálsz,
- ha látsz benne kihívást,
- ha mások életét gazdagítod vele.
Igen, sokan vannak, akiknek a bankszámláján milliárdok hevernek, de ahogyan te is írtad, lehet nincsenek a helyükön és ezért boldogtalanok, DE élhet valaki egyszerűen és szépen, ahogyan a szüleid is, mégis hidd el meglátják a mindennapokban az apró örömöket, a szépséget és a szeretetet – és ez a legfontosabb, mindennél fontosabb!
Millió puszi és ölelés Nektek,
G :)

Erzsébet írta...

Számomra lassan az is kérdésessé válik, hogy kik azok, akik előre viszik a világot. A fejlődés valóban fejlődés-e és hosszú távon vajon nem éppen ezek a fejlődések fogják majd az emberiség vesztét okozni? Ha mindenki megmaradt volna boldogan a saját falujában, akkor nem lettek volna háborúk, nem lenne televíziónk, repülőgép és még sorolhatnám. Minél többet ismerünk meg a világból, annál többet akarunk birtokolni belőle. Ez a fejlődés? Ez viszi a világot előre? A válasz biztosan valahol középen van, de én egyelőre még nem találom.
Amúgy köszönöm a tartalmas és elgondolkodtató hozzászólást!
Puszi nektek is!

Nagymamis írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
KisVirág írta...

Kedves Erzsébet!
Sajnos igazuk van a többieknek abban, hogy aki nem becsületes, az is nyugodtan fekszik le...ám, lehet, mégsem nyugodt az élete, és ez majd csak később derül ki, mert én azt vallom, hogy előbb-utóbb mindenkit utolér a sorsa. Éppen ezért én inkább a becsületességet választom, a munkát, még ha többel is jár az, amit megteremtek belőle, de így érzem magam jobban. Nem hiszem, hogy boldogabb lennék, ha több pénzem lenne, mivel én olyan neveltetésben részesültem, hogy nem az számít, hanem az, hogy tiszta legyen a lelkiismeretem. És azok a barátok, akik engem körülvesznek, sem gondolják másként :) Így ha van is benned keserű szájíz, akkor is arra gondolj, hogy neked így jobb élni, mintha a másik oldalt képviselnéd! :)
Legyen szép napod!
Üdv: Virág

Muzsi Attila írta...

Ezeken a dolgokon én is sokat gondolodom...aztán úgysem tudok kitőrni abból, ami vagyok, bármilyen mások véleménye.

Erzsébet írta...

Köszönöm a megerősítést!

Lili írta...

Kedves Erzsébet! "Lehet, hogy aki nem becsületes, az is nyugodtan fekszik le"... viszont Te mást példát láttál - szerencsére még sokunkkal együtt - és ezeknek a normáknak akarsz megfelelni, úgy gondolom nagyon helyesen. És azt is vallom, hogy az ember elsősorban saját magának kell, hogy megfeleljen, a bensője által felállított normáknak, elvárásoknak. A születendő gyermeketek is a Ti példátokon keresztül kaphatja meg azt az útmutatást, amiből meríteni és építkezni tud egy biztos talajra.

Edit írta...

Most akadtam rá a blogodra :)
Elolvasva bejegyzésed, ezeken a dolgokon én is gondolkoztam és gondolkozom párszor.
Engem sajnos nem úgy indítottak útra, hogy bármit is megtanítotak volna, legyen az pénz beosztása, erkölcsi nevelés stb, de ez más téma. Nekem kellett rájönnöm, melyik a helyes út, irány, ha rossz fele mentem, belül éreztem, de szerintem ez is ember függő. Ki mit lát rossznak.
Láttam én is rosszat, s jót. Különbséget tudtam tenni.
Az hogy egy ember belül milyen, mit érez helyes iránynak, nem tudom mi határozza meg. Ha nekem az erkölcsi normámba nem fér bele valami, más lehet mosolyog rajta. Mosolyogjon. Olyanná fejlődtem, amilyen vagyok.
Dolgoztam olyan helyen, ahol kicsit többet kerestem, s a havi számlák kiadása nem jelentett godnot. Viszont ott a vezetőség részéről, férj-feleség, csak a hazugságot láttam, kettejük közt. Egymásnak is hazudtak. Sokszor gondolkoztam, hogy lehet így élni. Csak a csillogás volt a fontos, és hogy megmutassák a külvilágnak, nekik milyük van. Gondolkoztam azon is, mikor ketten voltak, hogy tudnak egymás szemébe nézni, tudva ott legbelül, hogy nem igaz minden gondolatuk egymás felé. (mert én tudtam dolgokról) És hogy tudnak saját magukkal lenni, mikor egyedül vannak....
Ezeken kivül is látok hasonló helyzeteket, s nem értem.
Jól írta Erdő, egyáltalán nem az számít ki mit gondol, csak az, hogy te hogy érzed magad magaddal,pároddal, békességgel tudod e lehajtani a fejed, és innentől kezdve nem nagyon érdekel más.
Voltam párszor Erdélyben, a Gyimesekben az elmúlt években. Figyeltem az ottani embereket, néhol a csángóknál nagyon nagy a szegénység, és mégis elégedettek, s mosolyognak. Ezt én kincsnek tartom. Amikor lehet, hogy nincs luxux autód, luxus villád, de még csak a normáslis életfeltételek sem adottak, de mégis melegséggel tudnak egymás szemébe nézni, és úgy megfogni a másik kezét, hogy érzed a szeretetet.
Töb helyen szóltam már e témában hozzá, sajnos erkölcstelenedik el a világ. Elvesznek az értékek, s a mértékek.
Nekem sincs sokmindenem, de ami van, örülök neki, és nem azt mondom, hogy nem vágyom másra, de elégedett vagyok.
Azt mondják Isten útjai kifürkészhetetlenek...
Soha nem tudhatjuk mit hoz a holnap. Egy a fontos: egészség legyen.Az mondják, ha az meg van, minden meg van. Van ebben némi igazság.
További szép napot Neked!
Edit

Erzsébet írta...

Úgy tűnik, hogy sokakat foglalkoztat ez a téma. Annyi jó gondolatot olvastam a hozzászólásaitokban... Köszönöm nektek!

Martha írta...

“Elégedettség. Senki se gondolná, de az elégedettség egyenlő a boldogsággal. Aki elégedett, az boldog is. Mit jelent elégedettnek lenni? Azt jelenti, hogy elég az, ami van és amim van. Nem akarok többet az élettől, csak annyit, amennyit éppen ad vagy netalán elvesz. Az elégedettség hálát is jelent. Aki nem elégedett, az hálás sem tud lenni.” (Miroslaw Putnek)

MJ írta...

Ki ne gondolkodna ezeken? Ki ne?
Én már lassan nem csak a gyermekeim, de az unokáim jövőjéért is aggódhatok.
Igazság van KisVirág vélekedésében, bár manapság nem ez látszik.
Manapság úgy látszik: -"mindenkit utolér a sorsa", amit mások mérnek rá!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...