Szokványos Karácsony

Ilyenkor, Karácsony táján vágyunk a tökéletességre... Nem tudom miért, de szinte kényszeres vágyat érzünk arra nézve, hogy egy idealizált világot teremtsünk magunk köré. Minden ezt a vágyunkat hivatott kiszolgálni: a feldíszített lakás,  a gondosan megtervezett ételsor, a szépen csomagolt ajándékok, és persze (de nem utolsó sorban) maga a pompázatos fa. Ezen  vágyunkat táplálják a szépen berendezett kirakatok, a rádióban hetek óta szóló karácsonyi dalok és persze a szomszédok, kollégák, akikkel hetek óta nem beszélünk másról, mint arról, hogy milyen lesz, mit főzünk, eszünk és  ajándékozunk...

Aztán eljön a Nagy Nap! Reggel elkezdünk sürögni-forogni a konyhában (a férfiak másutt), aztán kora délutánra nagyjából sikerül összehozni mindent. Hirtelen észbe kapunk, hogy valakinek nincs ajándék, vagy  csomagolópapír... Amúgy is, férjeinket  már  kétszer szalasztottuk ma üzletbe az elfelejtett apró dolgokért. Mostanra már ők is, mi is kezdtünk fáradtak, türelmetlenek lenni.  Ez jó kis táptalaja az első összekoccanásnak... Hát igen, tavaly is hasonlóan hangolódtunk rá az ünnepre! Akkor ugyan megfogadtuk magunkban, hogy idén másképp lesz, na de attól még ugyanúgy lett minden.

Ugyanúgy kicsit csenevész a fa, sikertelen a kalács és ugyanúgy nincs időnk egymásra. A mindennapi hajsza ugyanúgy befészkelte magát a készülődésbe is. Sajnálom, gondolom magamban, miközben tudom, hogy te is ugyanarra gondolsz.  Tesszük a dolgunk és közben elfelejtjük, hogy mi is az igazi ünnep. Nem a tökéletesen csillogó lakás, a hibátlan ételsor, vagy a varázslatos ajándékok. Még a ragyogó fa sem! Mindez mit sem számítana ha nem együtt lennénk!

A kis Jézus is csak egy istállóban született! 

Jó üzenet ez számunkra a mai napon is!