2011. június 22., szerda

Egyetlen pillanat

Behunyta szemét. Egy percre szerette volna kizárni az állandóan feléje nyújtózó világot.  Mindannyian,  a főnöke, az anyja, a férje, a gyerekei ... mind akartak valamit. Még az az idegen koldus az utcán, az is remélte, hogy megszánja.  Az egész világ feléje nyújtotta kezét és részt kért  magának.  Próbált nem gondolni Rájuk, mindazokra, akik életének valahogyan részeivé váltak. Csupán pár percre vágyott, pár percre, amit önmagéért élhet. Behunyt szemmel próbált nem gondolni az előtte tornyosuló határidőkre,... Próbált eltávolodni azoktól a gondoktól, amelyek naponta égették lelkét. Nem érdekelte, hogy ezen gondok nélkül örömeitől is egyre távolabb kerül... Úgy akart lenni csak, mint a muskátlik az ablakában, ösztönösen, nem aggódva a holnap történései miatt. Úgy akart lenni, mint egy darab fa, kő, márvány... Nem lehetett! Még élt, lélegzett, gondolt... még lüktetett ereiben a vér. Valami belül lökött egyet rajta.
Kinyitotta  szemét... Élete merevedett ki e pillanatban, mint filmkocka, ha megszűnik pörögni. E mozdulatlan csendben őrizgette lelkét egyetlen pillanatra. Amint a pillanat elmúlt megszűnt a fájdalom is. A pörgés enyhített minden hiányt. Miért gyötörné hát magát hiába?

2 megjegyzés:

Erdő írta...

Különleges. Millió puszi, G :)

MJ írta...

Szia!
Nézz be hozzám kérlek-
http://mjozsef.blogspot.com/2011/06/dijak.html
-és fogadd szeretettel!
Szép napod legyen!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...