Új év

Hihetetlen, hogy hogy repül az idő!!!  Igen banális megállapítás, mégis most ezzel élek. Az elmúlt bejegyzésemet is hónapok óta írtam és a következő is talán hónapok múlva születik meg. 
Most akad pár szabad percem... Amúgy igazán ritka az ilyen nagyszerű alkalom. Bár ha jól belegondolok most is számtalan más tennivalóm lenne (a lelkiismeret furdalás már kezd is kerülgetni szépen). De a legfontosabbak kipipálva! Ahogy leírom ezt, rögtön elkezd kattogni az agyam: még oda kéne tenni a mosnivalót, meg a fürdőt is rendbe kéne tenni, a házi dolgozatról nem is beszélve... Na szóval most is lenne más. Ehhez képest a blogbejegyzés időpocsékolásnak tűnik. Na, ezért ritkák a bejegyzések!!! Nem tudom, hogy más hogy van ezzel, de a itthoni lét teljesen felemészt. Amikor dolgozni jártam akkor munka után csináltam a házi munkát és mégis sikerült megoldani. Mióta gyereknevelésin vagyok... Hát igen, a gyerek. Rögtön erre fogom. Szegény kicsikém, ha tudnád, hogy anyád minden mulasztását veled takargatja :) Még nem tudod, még túl kicsi vagy, szerencsére. Szóval mióta itthon vagyok, mintha minden több időt igényelne. Nőtársaim számára talán nem idegen ez a megállapítás.Csak sejtem, hogy férjem időnként értetlenül állhat és arra gondolhat, hogy mi a fenét csinálok egész nap. Néha még magyarázkodom, pedig nem hiszem, hogy várja. Amúgy is olyan megértő. Nem mindig tudom, hogy mit gondol, mert bármilyen közel is áll az ember a másikhoz, néhány gondolata rejtve marad a másik elől. Talán ezáltal óvjuk meg a másikat önmagunktól. Bárhogy is van, a kiindulási pontomhoz visszatérve: szalad az idő és én vele rohanok. Kislányom már egy éves és egyre bontakozó értelme a legcsodálatosabb dolog jelenlegi életemben. Talán ezért is van, hogy ennek szemlélésére, segítésére szánom a legtöbb időt. Minden más másodlagos. Még ez a blog is, ami pedig szívemnek igazán kedves. Kedves, mert őszinte része önmagamnak. Nem szoktam gondolkozni azon, hogy aki olvassa, vajon mit szól ahhoz, amit olvas. Természetesen örülök ha tetszik, és a megjegyzéseket is szívesen fogadom, de ez is mind másodlagos. Fontosabb az, hogy kiírhatom magamból, ami bennem van, amit gondolok dolgokról, érzésekről. Nem minden érzés teljesen az enyém, de akár az enyém is lehetne. Néha találkozom egy emberrel és rajta keresztül egy érzéssel, gondolattal, ami megfog és úgy érzem, hogy meg kell örökítenem. Megörökíteni, hogy megmaradjon és ne vesszen el. Egyre több mindent dobunk a kukába és egyre ritkábban őrizzük meg régi, már -már hasznavehetetlen dolgainkat. Én időnként ezzel próbálkozom, bár nem tárgyakat őrzök meg (azt a férjem remekül műveli helyettem is), csupán egy-egy gondolatot, életérzést.  Önmagam számára és egy kicsit nektek nektek is, akik olvassátok egyre ritkuló bejegyzéseimet.
Minden szépet kívánok erre az új évre! Találjátok meg, amit kerestek, és időnként találjatok vissza hozzám :)

Megjegyzések

MJ üzenete…
Boldog új esztendőt! :)
2013. január 10. 11:39
Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy hosszú nap margójára...

  Hinnünk kell, hogy a világ jó hely és a jónak ad otthont. Hogy a Gondviselés kisimítja azt amit mi nem tudunk. Hogy a nagy pulóverben a mi csomónk sem hiába való. Keresni minden napnak a saját báját, nem baját 😊 . Belesimulni a mindenségbe, néha vacogva, dideregve, máskor felmelegedve és melegítve. Elfogadni, hogy minden van, mindenhogy. Életünk nem a közösségi médiák kirakata, bárhogy is igekszünk. Hogy időnként magunkra hagyatva élünk, maguntól is elhagyottan. Hogy a sötét órákban sötét gondolataink vannak. Hogy az élet része Minden, szó szerint és átvitt értelemben. Hogy a csendes napok is szépek... a magány egy lehetőség... a bánat átmeneti, akár az öröm 🙈. Mert minden múlandó, és ami fontos az mégis örök. Szívetekben őrizzétek!
További információk

Második lehetőség

Kép
Jó pár évvel ezelőtt találkoztam egy asszonnyal, akit a kislánya miatt kerestem fel. Mélyen rögzült bennem az a  találkozás, az asszony bánatos arca, kifakult szemei. Sokszor eszembe jut, és ilyenkor arra gondolok, hogy mennyire meghatároz minket az a közeg, amiben élni kényszerülünk Azt tanuljuk, hogy születése pillanatában minden ember egyenlő, ugyanazon jogokkal. Ez így van és mégis, amikor megszületünk valahogy megpecsételődik a sorsunk. Egyeseket drága babahordozókban visznek haza, minden rezdülésüket készülékek sora figyeli, pisszenésükre ugrik a segítség. Később ők azok, akik magánbölcsődékbe járnak, pár évesen idegennyelvet tanulnak...  De vannak a mások, azok, akiket egyáltalán nem visznek haza. Értük nem jön gondoskodó szülő, nem figyeli őket drága kamera, értük nem riaszt be a légzésfigyelő. Ők az "otthagyottak". Ez a kislány is egy olyan "otthagyott" kislány volt. Nekem az anyukáját kellett megkeresnem és tudakozódnom a szándékairól. Meg is talált
További információk

Egy születésnap margójára

Kép
Ahogy az évek telnek, egyre inkább az az érzésem, hogy felgyorsul az idő és úgy rohan el felettünk, mint, ahogy a felhők vonulnak tavasszal az égen. Körbenézel és már nem vagy az a gyermek, aki a pályán rúgta a labdát, sem az a kislány, aki anyja cipőiben klapfog.  Az a kamasz sem vagy már, aki későn ér haza a bulizásból, vagy aki egy regényt olvasva éri meg a reggelt. Lassan az a férfi vagy nő vagy, akinek a gyerekek “csókolom”-ot köszönnek az utcán és akit a fiatalok már nem mernek visszategezni. Telik az idő, mint táltos paripa repül velünk és szempillantás alatt száll vele együtt minden . Ahogy telik az idő, egyre megfontoltabban vágok neki a újnak és egyre átgondoltabb döntéseket hozok. Ahogy telik az idő, nem vágok neki a messzeségnek, nem intek le kocsikat az úton és nem feltétlenül újabb kihívásokra vágyom. Egyre kevesebb dolog lesz, ami lelkesít és egyre több értelmet nyernek a régi dolgok. Ahogy telik az idő sokkal többet gondolok a múltra és értékkel bír, minden ami megmara
További információk