Egy születésnap margójára

Ahogy az évek telnek, egyre inkább az az érzésem, hogy felgyorsul az idő és úgy rohan el felettünk, mint, ahogy a felhők vonulnak tavasszal az égen. Körbenézel és már nem vagy az a gyermek, aki a pályán rúgta a labdát, sem az a kislány, aki anyja cipőiben klapfog.  Az a kamasz sem vagy már, aki későn ér haza a bulizásból, vagy aki egy regényt olvasva éri meg a reggelt. Lassan az a férfi vagy nő vagy, akinek a gyerekek “csókolom”-ot köszönnek az utcán és akit a fiatalok már nem mernek visszategezni.

Telik az idő, mint táltos paripa repül velünk és szempillantás alatt száll vele együtt minden.

Ahogy telik az idő, egyre megfontoltabban vágok neki a újnak és egyre átgondoltabb döntéseket hozok. Ahogy telik az idő, nem vágok neki a messzeségnek, nem intek le kocsikat az úton és nem feltétlenül újabb kihívásokra vágyom. Egyre kevesebb dolog lesz, ami lelkesít és egyre több értelmet nyernek a régi dolgok.

Ahogy telik az idő sokkal többet gondolok a múltra és értékkel bír, minden ami megmaradt belőle. Egyre jobban hasonlítok a szüleimre… Ugyanúgy zsémbelek, ugyanúgy fázik a lábam és hozzád bújom, ha melegedni vágyom. Ahogy telik az idő egyre közelebb kerülök hozzád, mert egybeolvadt életünk már nem tudom szétválasztani. Nem tudok félként tovább élni, mert már tapasztaltam, hogy milyen az egész.

Ahogy telik az idő… Az idő telik! A táltos szalad, új mezőkre lel, belső parázs hajtja, mindig messzebb. Ez a világ egyre kevésbé lesz a mi világunk, nálunk fiatalabbak jönnek, akik majd meghódítani vágyják. Mi meghódítottuk már, időnként fanyar ízekkel a szánkban mentünk tovább, tettük a dolgunk. Még mindig tesszük, mert a világot meghódítani vágyóknak még szüksége lehet ránk.  

Csendesen lelkemben összekulcsolt kézzel kérem az én Istenem… csak magamban, mintha félnék attól, hogy ha kimondom elszáll. De te tudom, hogy tudod szavak nélkül is…

Boldog születésnapot kedvesem!