Télből nyárba vágyom... A tenger homokját szeretném érezni a talpam alatt... Élni, egy kicsit élni és kiszabadulni a haldokló mindennapokból.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Kányádi Sándor: Bántani én nem akarlak

Kép
Bántani én nem akarlak, szavaimmal betakarlak, el-elnézlek, amíg alszol. Én sohasem rád haragszom, de kit bántsak, ha nem téged, az én vétkem, a te vétked, mert akarva, akaratlan, halálom hordod magadban, s a fiammal, akit szültél, halálom részese lettél, és történhet már akármi történhető, e világi, oldhatatlan köt hozzád a magasztos bizonyosság, világrészek, galaktikák távolából is mindig rád emlékeztet ez a vétked. Kit szeressek, ha nem téged.
További információk

Feljegyzések az egérlyukból

Kép
A napokban egyre gyakrabban tör rám a felismerés, hogy rossz helyre születtem, rosszkor. Ne értsetek félre, szeretem az otthonom, igazán jó hely lehetne... Az is! Ezt megerősíteni látszik az a tény is, hogy egyesek  már-már szemtelen magabiztossággal készülnek új értékeket teremteni.  A talpraesettség, mint legfőbb erény emelkedik ki mindenek közül. A boldogulni vágyás, úgy űzi  a legtöbb halandót, mint vadász a vadat. Lúzernek számít mindenki, aki nem gazdag, híres, vagy, akinek nincs hatalma. Ilyen világot élünk. A köpönyegforgatóra azt mondjuk,  talpraesett, a hazugra meg, hogy jó diplomata. Ha végiggondolom a dolgot evidens, hogy én a lúzerek csoportjába tartozom. Most hirtelen nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek ezen? Inkább sírok. Siratom a valóra nem vált álmokat és a be nem járt utakat...  Siratom, mint ahogy siratja az ember azt, amit elveszít, vagy azt, ami soha nem lehet övé.  Lúzer vagyok, és ha szigorú értelemben veszem a lúzerséget, be kell ...
További információk

Becsületesség = lúzerség ?

Kép
Néhány hete történt, baráti társaságban a beszélgetés arra terelődött, hogy mit ér az ember, ha becsületes és hogy ebben a becstelen világban megéri-e egyáltalán becsületesnek lenni? Mivel mindannyiunknak volt valamilyen tapasztalata, véleménye a témával  kapcsolatban és ezek nem feltétlenül fedték egymást, csakhamar parázs vita alakult ki köztünk. Úgy másfél óra telt el különböző érvek, gondolatok vívtak ádáz csatát egymással, anélkül, hogy a végén győztest avathattunk volna. Nagyjából mindenki maradt a saját „hite” mellett. Én is, de ...  És ez a „de”, mint keserű szájíz, azóta is kísér. Azt hiszem, hogy természetemből és neveltetésemből adódóan idealista vagyok. Egyszerű, dolgos szülők gyermekeként nőttem fel, mindig azt hallottam otthon, hogy csak az szegény, aki nem szeret dolgozni. Szüleim azt tartották, hogy aki becsületesen dolgozik, az nem nélkülöz, hiszen a legszükségesebbeket két kezük munkája biztosítja. Természetesen ezekről a „legszükségesebbekről” me...
További információk