Menetelés az autonómia felé

Nem születtem székelynek, férjem által lett otthonom a Székelyföld. Éppen ezért talán sok mindent másképp látok, mint azok, akik ide születtek és itt nőttek fel. Gyermekként nem is tudtam elképzelni, hogy Magyarországon kívül még van hely, ahol teljesen szabadon és szégyenkezés nélkül lehet a magyar nyelvet használni. Természetesen használtuk mi is, ez volt az anyanyelvünk, tanulni is tanulhattunk, természetesen a többségi iskolában, ahol az arányok úgy alakultak, hogy a 10 osztályból 2 volt magyar. Jó volt úgy is, örültünk annak is.

Emlékszem, hogy amikor először Székelyföldön jártam teljesen megbabonázott az az egyszerű tény, hogy az üzletek falain minden felirat magyarul is szerepelt. KisMagyarország gondoltam, és talán akkor szerettem igazán bele ebbe az érdekes világba. 

Székelyföld van, létezik és ezt senki nem vitathatja. Van saját történelme, kultúrája, hagyományai és nem utolsósorban saját nyelve, de még írása is. Az aki csak kicsit is ismeri ezt a világot, az ezt nem vitatja. Hiszem, hogy ezt a világot megőrizni minden székely ember szent hivatása, és nem csak a székelyeké. Ama bibliai talentum, amit Isten az ő szolgáira bíz számon kéretik majd...

Sokan meneteltünk, de közel sem voltunk annyian, mint amennyien ott lehettünk volna. Senki se gondolja, hogy nincs Rá szükség, hogy majd Mások mennek helyette. Ne higgyetek azoknak akik azt mondják, hogy nincs remény. A remény akkor szűnik meg, amikor mind feladjuk. El akarják ugyan hitetni velünk, hogy nem tehetünk semmit, hogy kevesen vagyunk (120.000 helyett, csak 15.000-en), de  ne dőljünk be nekik. 

Bevallom engem félelem hajt. Félelem késztet írásra és a félelem edzi az éberséget bennem.  Emlékeimből nem tud kikopni azon templomok képe, amelyeknek hajdan ég felé emelkedő tornyai, most sorra porba hullnak. Düledező falaik közé  csak  holtak lelke jár jajveszékelni vissza.  Dédanyáink ha sejtették volna, talán bátrabb, harcosabb fiakat és lányokat szülnek. Láttam iskolákat ahonnan kikopott az ősi nyelv és családokat, ahol már csak a nevek őrzik a múltat, a lélek, a tudat nem. Elrettentő példák és valahogy mégsem rettenünk el. Itt történtek mellettünk és mégsem akarjuk elhinni, hogy velünk is megtörténhet ha nem vigyázunk. 

Egy kertben sokféle virág megfér egymás mellett, "a sokszínűség gyönyörködtet". A veszélyeztetett fajok, azáltal válnak értékesebbé a többinél,  hogy fogyóban vannak. Érdekükben óvintézkedéseket hoznak és ha kell akár szálanként nyilván tartják őket. Mi itt, bárki bármit gondoljon és mondjon, "veszélyeztetett faj" vagyunk. Azok voltak szórványban élt élt elődeink is. Ne higgyétek el bárki bármi mást mond. Óvjuk magunk és harcoljunk azért, hogy mások is kénytelenek legyenek megóvni minket!!!!

Isten legyen velünk!!!