Találkozás Kányádi Sándorral

Különleges eseménynek adott tegnap helyett a sepsiszentgyörgyi Belvárosi Református Templom. Már fél órával kezdés előtt alig lehetett ülőhelyhez jutni. Kicsik és nagyok lélegzet-visszafojtva várták a 82 éves Sanyi bácsit, aki korát meghazudtoló külsővel és energiával  szavalta verseit és mesélt életének pár emlékezetes eseményéről. Bevallom  nálam valószínűleg sokkal türelmesebben hallgatta a verseit szavaló gyermekeket, akik számára biztosan feledhetetlen élményt jelentett, hogy a szerző jelenlétében csillogtatták meg "tehetségüket". Számomra is feledhetetlen volt a találkozás, bár az elején nem keveset mérgelődtem a tömeg és a nem túl szerencsés helyünk miatt. Az író-olvasó találkozók lényege a személyes találkozás élménye, ez azonban most a tömeg miatt csak részben valósulhatott csak meg.  

Közben azon gondolkoztam, hogy vajon hány ember a jelenlévők közül ismeri, szereti verseit? Vajon hányan olvassák rendszeresen? És vajon hányan érkeztek, mint valami cirkuszi mutatványra?

Az előadás után következett a dedikálás. A tömeg miatt nem is reménykedtem, hogy sor kerül rá. Férjemmel együtt mi is felkészülten, mindegyikünk 4-5 könyvet szorongatva várt. Felváltva kattogtattuk a fényképezőgépet. Szinte utolsók voltunk, szándékosan, nem akartuk lökdösődéssel rontani a pillanat nagyságát. Megérte. Minden könyvünkben ott díszeleg Sanyi bácsi aláírása, az egyiket pedig névre szólóan, szépen dátummal ellátva írta alá: Erzsikének sok szeretettel... Nagyon sokat jelent nekem. Nekem ki vele együtt váltam kamasszá, ki magányos perceimben vele vigasztalódtam és gondolatban vele vállaltam sorsközösséget. Csodáltam a merészségét és bátorságát. Átéreztem a haragját. 

Férjem első ajándéka számomra a "Noé Bárkája felé" című kötet volt. Úgy örültem, mint egy gyermek. Az egyik születésnapomra a "Bántani én nem akarlak" című versét kaptam, külön nekem nyomtatva, az utolsó sora kiemelve. Ezt mind szerettem volna elmondani neki. Hogy számomra ott van József Attila és Ady mellett. Nem volt alkalmam, vagy talán lett volna, de nem éltem vele. Így is megérte, köszönöm a szervezőknek!