Hajnal (I. rész)

Virradt! A nap először csak kikukucskált a dombok mögül, körülnézett, majd a harmatos füvön leereszkedve elért addig a kis házig, amelyben a két öreg élt. Megpördült a ház körül, majd mint valami kíváncsi gyerek beleskelődött az ablakon Nem sokat nézelődött, hiszen a két öreg már talpon volt, a szokásos reggeli kávéjukat kortyolgatták, fáradtságnak nyoma sem volt arcukon, nyugodtnak, szinte derűsnek tűntek. Az  Asszony haja szürke, kontyba kötve, szeme még őrizte fiatalsága titkát, de az arcán lévő ráncok jelezték: múlik az   idő. Térd alá érő kartonruhája úgy simult végig testén, mint ahogy őszi esték álmos kéksége ereszkedik alá. Lépései aprók, de biztosak, mintha minden mozdulatnak előre meghatározott célja és rendje lenne. Először a vékony szeletekre, kockánként a bőrig bevágott, szalonnát pörkölte meg, vidáman nézve, ahogy a szeletek megkunkorodnak, mint szárnyait bontogató kismadarak. Rutinos mozdulatokkal törte fel a tojásokat, mint aki álmában is, bármikor meg tudná ismételni e cselekvést. Ahogy készült a reggeli az egész helység megtelt a sült szalonna és tojás illatával.  Szerette ezt a szagot, megvidámodott tőle a szíve. Gyermekkora szagait hozta vissza,  azokat a vidám reggeleket, amikor anyja ugyanezekkel a mozdulatokkal készítette, apja ült a karosszékben és ők, gyerekek az asztal körül téblábolva várták, hogy elkészüljön az étel. Volt ezeknek a reggeleknek valami titkos örömük, amiket a mostanában fogyasztott préselt sonka, sajt, teljes kiőrlésű kenyér már nem tudott visszahozni. Úgy vélte, hogy a sült szalonna illatában valahogy az élet öröme sercen.

A Férfi, hajlott hátú öreg, az asztalnál ült, várta, hogy elkészüljön a reggeli. Szívesen ült így, miután a Riska tehenet megfejte és kikötötte az egyik udvaron lévő fához, hogy ott legelésszen. Nem volt egyebük, mint az a tehén, egy süldő az ólban és néhány tyúk, akik folyton ott kapirgáltak valahol az udvaron. Olyan szabadok voltak azok a tyúkok, hogy még éjszaka sem voltak hajlandóak beülni a tyúkólba, folyton ott gubbasztottak az egyik meggyfán. Pár sikertelen szándék után, hogy a tyúkólba tereljék őket, feladták.

A szalonnás rántotta épp akkor készült el, amikor a macska leugrott arról a karosszékről, mely télen-nyáron ott állt a tornácon.  Valami intuíció vezérelhette azt a macskát, mert rögtön nyílt is az ajtó, a kávé és a sült szalonna illata egyszerre kúsztak ki az udvarra, versenybe szállva egymással, hogy melyik üdvözi előbb a napot. A nap is legszívesebben azon a karosszéken pihent meg, miután lekúszott a dombról.  Most is, hogy a macska már átadta helyét, rögtön odatelepedett, szippantott egyet először a kávé, majd a szalonna illatából... Vidáman lóbálta lábát, kalimpált vele, mint izgága gyerekek szokták. A macska besurrant a házba, abban reménykedve, hogy leesik számára is pár finom falat, a nap pedig észbe kapva, hogy más dolga is akad felpattant a székről, végigfutott az udvaron, ki a tágas rétre, megsimogatta a virágok szirmait, forró ajkával felcsókolta a harmatcseppeket, majd visszafordulva megpihent a Riska szarvai közt. Riska nyugodtan legelészett tovább, csak néha sandított irigykedve a tyúkok felé. Álmában határtalan réteken legelészett ... Ilyen álom után aztán másnap gyakrabban rángatta  kötelét. Amúgy sorsába belenyugodván, nagy, bamba szemekkel  bámult a világba. 

(folyt. köv.)