Két külön világ

Néha azon gondolkozom, hogy mily rohamosan változik társadalmunk... Csak fejemet kapkodom meglepődve időnként egy-egy újdonságon.  Bárhogy szeretném nem csupán szemlélője vagyok a történéseknek, hanem aktív részese is. Tapasztalom hogyan rendeződnek át  a társadalmi normák, válik értékesség, kívánatossá mindaz, ami azelőtt a teljes jelentéktelenség homályában lapult. Néha eszembe jut dédnagyanyám agyaggal tapasztott háza, kézzel szőtt és vart ruhái, egyszerű mindennapjai. Nem kellett rohannia a boltba és nem kellett tudnia, hogy éppen milyen divatstílushoz igazodjon. Nem nézett reklámokat, TV készüléke  sem volt, talán áram sem volt a lakásban. Egyszerűbb élete volt, pedig nem volt fürdőszobája, és hallani sem hallott uszodáról vagy szaunáról. A kenyeret kézzel dagasztotta és sütötte, nem kellett érte boltba mennie és így volt a hússal, tojással, ruhával, szappannal és mindennel. Teljesen önfenntartó volt! Arra gondoltam, hogy szegény „öreg-mama” mit gondolna a mostani világról, és a fogyasztói társadalom mit gondolna róla?
Elképzelem, amint belép egy mai lakás csont-fehér nappalijába, félve mozdulva szegény, nehogy foltot hagyjon... Valószínű, hogy csodálkozna a laptopjaik előtt üldögélő gyerekek láttán.... Nem értené a televíziókészülék képernyőjéről rámosolygó tökéletes nőket, akik nemlétező ráncaik miatt aggódnak... Nem értené kívülről haszontalannak tűnő világunk, ahol dolgozunk,  hogy "gépet" vegyünk, amely dolgozik helyettünk. Nem értené, hogy miért bonyolítjuk azt, ami egyszerű. 


 E kettős világ találkozik bennem... találkozása két idegennek. E két félből leszek valahogy egész és maradok mégis két fél, örökre.

Megjegyzések

Edit üzenete…
És amikről itt írsz, mennyire nem tudnak az emberek, a mai gyerekek. Nekem vidéken éltek nagyszüleim, szüleim, akik feljöttek Pestre, de nagyon sokat jártunk a nagyimékhoz, mivel én itt születtem, a nyaraimat ott töltöttem. A nagyiméknak is vályogháza volt, segítettem neki a lócitromot szedni :) azzal tapasztott. Mindent az égvilágon felhasznált. Igaz náluk villany volt,meg tévé is, de nagyon ritkán nézték, s akkor még adás-szünet is volt délben.
Nagyon sokszor elgondolkozom, amikor járok itt Pest utcáin, ha hirtelen idecsöppenne, mit gondolna, hova tenné ezt a sok furcsaságot. Nagypapám mit mondana, akivel kordélyt húztunk, mikor mentünk ki a szőlőbe horolni, kötözni....
Sokszor elnézem a kirakatokat, ilyen olyan konyhai többfunkciós csili-vili gépek...amik már mindenre képesek..mégis olyan buktát,amit nagyim csinált, amit vajlingban dagasztott, gyúrt, olyant soha nem ettem azóta,s nem is fogok....én is sírni tudnék néha hová leszünk...
Erzsébet üzenete…
Kedves Edit!
Szeretem ezt az írásom, egy kicsit "öreg mama" emlékére írtam, akinek szüleimmel ellentétben mindig volt ideje rám. Ketten üldögéltünk a ház tornácán, ő felolvasta nekem az óvodából hazahozott hetilapok meséit, verseit... Nála még nyugalom volt, még a szomszédokra is mindig jutott idő... Hol van ez ma már???

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Egy születésnap margójára

Második lehetőség

Egy hosszú nap margójára...